Február 22-én vasárnap este az amerikai utcák kiürültek, aki csak tehette leült a televízió-képernyő elé, s izgatottan figyelte, hogy hogyan folytatódik a híres mondat – “And the Oscar goes to…“, azaz kik kapják 87. alkalommal az Amerikai Filmakadémia díjait, kik lesznek Oscar-díjasok 2015-ben. Az idei Gála néhány tanulsággal is szolgált.
Az Academy Award, közismert nevén az Oscar-díj, az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet 1929 óta a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) ad ki.
Los Angelesben, a hollywoodi híres Dolby Theatre-ben a filmvilág szinte minden ismert személyisége izgatottan figyelte, hogy a színpadon idén 87. alkalommal, ismét több kategóriában hogyan fejeződik be a híres mondat: “And the Oscar goes to…”
Magam nem arról szeretnék tudósítani, hogy melyik kategóriában ki nyert, hiszen azt megtette már számtalan sajtóorgánum. Magyarországon többen kritizálták a jelölteket, voltak akik fanyalogtak, hogy ki miért is kapott díjat. Erre nem szeretnék reagálni, hanem inkább arról szeretnék néhány gondolatot megemlíteni, hogy ennek a gálaestnek milyen tanulságai is lehetnek.
Az első tanulság
A díjátadón elhangzott beszédek legfontosabb üzenete a társadalom aktivitása és a felelősség kérdése volt. Természetesen a sablonbeszédek (“köszönöm az Akadémiának, a családomnak, a szüleimnek ….”) elmaradhatatlanok voltak. Az idei Oscar-díj átadón az elhangzott beszédek közül kiemelkedtek azok, amelyek a társadalomra, a társadalom aktivitására összpontosítottak.
A legkiemelkedőbb beszédet e tekintetben az Akadémia elnöke Cheryl Boone Isaacs mondta. Beszédében utalt a franciaországi Charlie Hebdo tragédiájára. Beszéde legfontosabb üzenete az volt, hogy “Felelősek vagyunk, hogy a fenyegetések hatására senki hangja el ne némulhasson. Felelősek vagyunk, hogy védelmezzük a véleménynyilvánítás szabadságát.”
A beszédek között talán a legnagyobb sikert Patricia Arquette aratta. Bár beszéde kezdetén hagyományosan mindenkinek megköszönte a díjat akinek csak tehette, de aztán átváltott és egy lelkesítő, mondhatnánk politikai, magam inkább úgy fogalmaznám, hogy polgárjogi – a nemek közötti egyenlőségről szóló – beszédet mondott.
Patricia Arquette beszédében kijelentette, hogy “Nemzetünkben minden nő, aki gyermeket szült, a nemzet minden polgára, minden adófizetője, mi a jogegyenlőség érdekében harcoltunk. Ez a mi időnk, hogy a bérek egyszer és mindenkorra egyenlőek legyenek, és hogy minden nőnek azonos jogai legyenek az Egyesült Államokban.”
A közönség első sorában helyet foglaló Meryl Streep és Jennifer Lopez ujjongott a beszéd hallatán, s természetesen a közönség is tapsviharral köszöntötte Patricia Arquette szavait.
A második tanulság
Bár többen azt várták, hogy a “Selma”, a Martin Luther Kingről szóló film “fontosabb” Oscar díjat kap majd, ez nem így történt, azonban a film betét dala, a “Glory” kapta a legjobb eredeti dal Oscar-díját. A díjátadó alkalmával a dal káprázatos előadásban hangzott el, s a díjátvétel köszöntő beszéde is rendkívüli volt. John Legend és Common (amerikai Hip-hop énekes), a Glory előadói, egy rendkívül “erős”, őszinte Oscar-díj” átvevő beszédet mondtak, amelyben az amerikai rasszizmusról beszéltek. Legend többek között azt mondta. “Amikor az emberek a mi dalunkkal vonulnak, mi azt akarjuk mondani, hogy mi látunk, mi szeretünk téged, és vonulj!” S, utalva a filmbeli hídra, hozzátette ” Ez a híd a szenvedélyből épült…, és emelkedett a szeretetért minden ember számára.”
Felemelő volt nézni, ahogyan az Oscar-díj Gála közönsége, az ismert színészek, művészek közül többen is megkönnyezték a Glory című dal előadását, s felállva ünnepelték az előadó művészeket.
Egyáltalában nem baj, hogy a vélemények eltérők
S a díjátadónak, az újságírók, az eseményről tudósítók, illetve a kommentelők számára is van egy tanulsága. Meglepődve olvastam a magyarországi tudósítások között olyan fanyalgó írásokat, amely részben a díjazottakat, a díjak odaítélésének eldöntőit, illetve a gála-est házigazdája egyik megjelenését is kritizálta.
Nem szeretném idézni a fanyalgó írásokat, s nem kívánok esztétikai vitákba sem keveredni, hiszen, a kinek, mi tetszik kérdésre más és más lehet a válasz. Az, hogy kinek, melyik film tetszik, az rendkívül szubjektív. Azonban azt el kell ismerni, hogy ezen a gálaesten történtek megértéséhez számos helyi, amerikai specialitás ismeretére is szükség van, ahhoz hogy megértsük a történteket.
Csak példaként említem, jó tudni, hogy Martin Luther King születésnapja amerikai szövetségi ünnep. Tudósítóként többször is részt vettem olyan King megemlékezésen, amelyet például egy bronxi zsinagógában tartottak, egy Gospel kórus koncertjével emlékezve a híres polgárjogi harcosra. (Az egyik ilyen eseményről készült fotóriportom ide kattintva megtekinthető.)
Vagy egy másik, az Oscar-díj átadó gálán történtek megértéséhez “jó tudni” ismeret is hasznos lehet: az est házigazdája rendkívül sokoldalú, Neil Patrick Harris amerikai színész, író, producer, rendező, bűvész, humorista, és énekes. S az a bizonyos jelenet az alsónadrággal. Ehhez nem árt tudni, hogy a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című vígjáték, (ahogyan Amerikában nevezik: black comedy), egyik jelenetében a főszereplő egy szál alsónadrágban látható a Times Squaren. Ugyanakkor az életben a híres térnek van egy nevezetes személyisége, amit kevesen tudnak Magyarországon. Amint az idő jobbra fordul, tavasztól, ősz végéig minden turista megcsodálja a Times Square-i gitárost, aki ugyancsak egy szál alsónadrágban látható a téren, s gitárjával szórakoztatja a turistákat.
Nem árt tudni például azt sem, hogy Patricia Arquette – úgy mondanám – ismert polgárjogi harcos. Magyarországon nem igazán ismert, hogy Patricia Arquette immár lassan két évtizede, édesanyja halála óta, a mellrák elleni harc egyik legismertebb személyisége Amerikában. Többek között szóvivője a Lee National Denim Day szervezetnek, amely dollármilliókat költ a mellrák kutatására.
Azt gondolom, hogy a 87. Oscar -díj átadó gála lecke lehet számos magyarországi fanyalgónak, ha másból nem, akkor demokráciából.
G.Orator