Benedek Marcell

Elődeink öröksége rovatunk következó példaképe: Benedek Marcell

Benedek Marcell (1885-1969) a magyar irodalom kiemelkedő alakja, egyetemi tanár, író, irodalomtörténész, műfordító és színházigazgató volt. A 20. századi magyar irodalom jelentős alakja, aki sokoldalú munkásságáról és az irodalom népszerűsítésére tett erőfeszítéseiről ismert. Írói álneve Marcellus volt.

A híres magyar író, Benedek Elek fiaként a budapesti egyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát. Pályája elején, 1904-ben Lukács György mellett részt vett a Thália Társaság megalapításában. A budapesti egyetemen francia irodalmat is tanított.

Elismert irodalomtörténész és kritikus volt, aki a magyar és a világirodalommal egyaránt foglalkozott. Jelentős irodalmi lexikonokat szerkesztett és írt, köztük az 1927-es Irodalmi lexikont és a háromkötetes Magyar irodalmi lexikont (1963-1965), amelynek főszerkesztője volt.

Termékeny fordító volt, közel kétszáz irodalmi művet fordított le franciából, angolból és németből magyarra. Fordításai között olyan szerzők művei szerepelnek, mint G. B. Shaw, Anatole France, Victor Hugo, Guy de Maupassant, Honoré de Balzac, Romain Rolland, Charles Dickens és P. L. Travers.

Számos művet írt, köztük regényeket, esszéket és kritikai tanulmányokat. Különösen említésre méltó Vulkán című regénye (1918), valamint az olvasás művészetéről és a dráma történetről írt művei.

Különböző intézményekben tanított, többek között a budapesti egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), ahol 1947-től 1962-ig professzor volt. 1919-ben a budapesti egyetemen a francia irodalom előadója volt. 1945-től a kolozsvári egyetemen az esztétika és az irodalmi kritika tanára, a Magyar Színház dramaturgja és rendezője, a Kamaraszínház vezetője volt. 1947–1962 között az ELTE-n tanított. 1952-ben életműve alapján odaítélték neki az „Irodalomtudományok doktora” fokozatot.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületében főtitkár volt. Színházi rendezőként is tevékenykedett. 

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje: Irodalmi munkásságáért Baumgarten-díjat (1944) és Kossuth-díjat (1963) kapott.

Benedek Marcell munkásságát világos, közérthető stílus és humanista szemlélet jellemezte, amelyet az a vágy vezérelt, hogy az irodalom iránti szeretetét széles közönséggel megossza.

A szabadkőművességben jól ismert személyiség volt. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy nagymestere volt. Előtte 1910-ben kérte felvételét a szabadkőműves Deák páholyba. 

Címlapképünket, Nagymesteri portréját Herman Lipót. festőművész, a Balassa József páholy tagja festette meg.

Benedek Marcell mint szabadkőműves nagymester a szabadkőművesség magyarországi betiltásáról így írta le naplójában: „Ötnegyed évig voltam nagymester, amikor egy Révai- beszédben megkondult a szabadkőművesség halálharangja, egy-két rövid, nem is bántó mondat alakjában. Levélben válaszoltam erre a beszédre, a levelet éppúgy megbeszéltem mondatról mondatra a nagypáholy vezetőségével, mint annak idején előadói beszédemet a tanárkongresszus előkészítő bizottságával. Aztán – a levél még a gépírónál volt – megtartottam utolsó előadásomat egy nővérestén, Arany öregkori lírájáról. Harmadnap – 1950. június eleje volt – délben átadták a levelet Révai miniszter titkárának. Négy óra után telefonértesítést kapok: az ÁVO megjelent a páholyházban, a feloszlató rendelettel, amelyet csak megmutatott, de nem adott át. A rövid rendelet lényege: a szabadkőművesség valamikor haladó intézmény volt, de most Amerika-barátok húzódnak meg benne. Gerő Andort behívták, hogy a kulcsokat adja át. Velem senki nem törődött. A minisztertől nem kaptam választ – minek is? Ezzel vége volt annak, aminek a szabadkőművességben vége lehet.”

1914-ben páholya szónokává és a nagypáholyban az Irodalmi Bizottság tagjává választották, 1916. január 22-én helyettes főmesterré, 1917 őszén pedig már a Nagypáholy főtitkárává választották. Aktívan részt vett a Deák Ferenc Nyilvános Népkönyvtár létrehozásában.

A szabadkőművesség az 1920-as betiltása után nem működhetett hivatalosan, de a szabadkőművesek tartották egymással a kapcsolatot és időről-időre egy-egy megemlékezést tartottak – pl. tíz esztendővel a betiltás után a Royal Szálló különtermében ünnepelték Lessing születésének kétszázadik évfordulóját, amelyen Benedek Marcell beszélt Lessing szabadkőművességéről.

Az 1945-ben újjáéledő magyar szabadkőművesség azonnal meg akarta választani nagymesterévé, de ezt akkor még nem vállalta el, mert a kolozsvári Bolyai Egyetemen a magyar esztétika tanszéket szervezte újjá. Páholya 1948-ban főmesteré választotta és Supka Géza nagymester mellett helyettes nagymester lett. 1949-ben Supka lemondott a nagymesterségről, és ekkor – 1949. március 10-én tartotta nagymesteri székfoglalóját.

Benedek Marcell nagymesteri székfoglalójában azt mondta: „Ha a programomat egyetlen mondatba kellene összefoglalnom, így fogalmaznám meg: szépen élni, amíg lehet, és szépen meghalni, amikor kell.” A továbbiakban kijelentette, hogy a magyar szabadkőművesség egyedüli lehetséges működési területe jelenleg a kultúra, a szépség művelése. Ennek jegyében az addiginál is gazdagabb, magas színvonalú előadások sorát tartották meg. Benedek Marcell annyi előadást tartott, amennyire csak felkérték – Budapesten és a vidéki páholyokban is. 1950 július 1., a szabadkőművesség újabb betiltása után Benedek Marcell – hasonlóan a többi szabadkőműveshez – zaklatás nélkül élhette életét és folytathatta munkásságát.

Berényi Zsuzsanna Ágnes –  a szabadkőművesség ismerője – ezt írta Benedek Marcellről:  

„Abból az erdélyi gyökerekből táplálkozó nemzedékből jött, amely­nek oly sok tagja vált a XIX. század végén a nemzeti és társadalmi meg­újhodás harcosává.” (A nagymester. 9. l.) Benedek Eleknek, kora egyik legnépszerűbb írójának elsőszülöttje volt. Édesapját írói és em­be­ri eszményképének tartotta. Jeles gondolkodó, filozófus, avatott esztéta, dramaturg, műfordí­tó, író, színműíró, irodalomtörténész, a társadalmi mozgalmak te­vé­keny részt­vevője, irányítója, elhivatott nevelő, a tudományok nép­sze­rű­­sí­tő­je.

Nem lehet röviden meghatározni, hogy mi is volt a foglalkozása. Vég­zettsége szerint magyar–francia szakos középiskola tanár lett a kép­zettsége. Tanított is mindenféle szinten. Sajátos módon, mennél ma­gasabb volt a követelmény, annál sikeresebben. Egyetemi elő­a­dá­sa­in zsúfolásig megtelt a terem.

A szabadkőművesek vezetőjükké, nagymesterükké választották, de már a választást megelőzően első emberüknek tartották, és azután, hogy a hatóságok betiltották a szabadkőművességet, változatlanul nagy­mesterükként tisztelték.

Mondják, volt valami megmagyarázhatatlan sugárzás a lényében, ami erkölcsi erejével magával ragadta mindazokat, akikkel kap­cso­lat­ba került.”

 

• g.orator – 

 

Források: 

• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Benedek Marcell
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Benedek_Marcell 
• Tankönyvtár História 1980/04 L. NAGY Zsuzsa: Kik voltak a szabadkőművesek?
• https://szk.miraheze.org/wiki/Benedek_Marcell