Mi épül itt?

Az a kérdés motoszkál bennem, hogy mi minden nemzeti? Régóta tudjuk, hogy nemzeti a színház, s nemzeti a sport. A történelemből az is ismert, hogy nemzeti a vállalat, de most azt kérdezem: nemzeti a gondolat is? Mi még nemzeti? S főként ki a nemzeti? Divat nemzetinek lenni?Az a kérdés motoszkál bennem, hogy mi minden nemzeti? Régóta tudjuk, hogy nemzeti a színház, s nemzeti a sport. A történelemből az is ismert, hogy nemzeti a vállalat, de most azt kérdezem: nemzeti a gondolat is? Mi még nemzeti? Mi épül itt?

Értem én, ha nemzeti a Színház és a Galéria, a Múzeum és a Bank, azt ugyan már furcsállom, hogy nemzeti a sport, de megszoktam. Azt már egy kicsit nehezebben értem, de jóindulattal elfogadom, hogy ha a nemzet fejlesztésével foglalkozó minisztériumot úgy nevezik, hogy Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, vagy egy másik központi irányítószervet úgy neveznek, hogy Nemzeti Erőforrás Minisztérium.  Elmémbe azonban már nehezebben fér bele, ha nemzeti a Közszolgálati Egyetem. Ennek analógiájára kérdezem, ezek szerint létezik nem nemzeti közszolgálati egyetem is? A közszolgálat nem egyben nemzeti is?

Tudjuk nemzeti a bank, de ott van előtte egy jelző: magyar. Magyar Nemzeti Bank. Tudjuk nemzeti a múzeum, de ott van előtte egy jelző: magyar. Magyar Nemzeti Múzeum.

Mitől nemzeti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa, mitől lett nemzeti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, mitől lett nemzeti a Nemzeti Akkreditáló Testület? Vajh miért nem volt jó ezek esetében a régi elnevezés? Mert az elnevezések kommunisták voltak?

Sorolhatnám még a példákat, nem teszem, de van azért amit nem tudok kihagyni: végül is miért a Nemzeti Taxi, vagy nemzeti a trafik?

Szóval, amit csak lehet nemzetinek neveznek el Magyarországon. Ez a divat? Ez a nemzeti vezérnek való megfelelés? Hiszen a nemzet vezetője akarja így, s ha Ő akarja, akkor buzgólkodnak serényen a vazallusok, ki nemzetibb a nemzetinél?

Van egy fontos dolog, ami szintén nemzeti, a nemzeti vezető tudatában: ez a gondolat! Kisajátította magának a nemzeti jelzőt.

S, hogy miért, gondoljuk csak végig, mi lehet az oka:

Egy hete egy szoboravatáson elhangzott egy beszéd, amelyben az a gondolat szerepelt, amely kifejtette, hogy “Brüsszel és Washington helyi bábjait” zavarja Horthy Miklós nemzetmentő politikájának emléke.

Szóval meg kell menteni a nemzetet. S nemcsak a szélsőjobb, hanem a kormányzó párt is szeretné a nemzetet megmenteni. Ha nem így lenne, akkor Orbán Viktor Miniszterelnök nem buzdítana csapataink sorainak rendezésére. Elképzelhetetlennek tűnt, de sajnos ami tény, az tény: néhány évtizeddel a Holokauszt, a II. világháború után hivatalosan két nácipárt is létezik Magyarországon.
S, a hatalmon lévő nemzeti kormánypárt ez ellen nem tesz semmit. Pedig ha akarná, akkor „két pofon” s a dolog el van intézve. De! Hol az a két pofon, s hol az akarat?

S az előbb feltett nemzeti kérdésen kívül van mégegy – költői – kérdésem is: a jelenlegi kormánytöbbség mindent megtesz, hogy fellépjen a kommunisták ellen. Ahol csak lehet kommunistázik, szidja a kommunistákat. De! Miért nem lép fel a fasiszták ellen, miért nem szidja hasonló módon a fasisztákat, a nácikat? Talán mert a kormánypártok maguk is szélsőjobboldali nézeteket vallanak?
Egy templom lépcsője akárhonnan nézem: közterület. Ha akarom ez is nemzeti! Ez a hely az ötödik kerületben, Budapest szívében, Magyarország fővárosának egyik legfontosabb környezetében, a Magyar Országgyűlés, a Magyar Nemzeti Bank közelében van. Mi ez, ha nem közterület, s mi ez, ha nem nemzeti?

Hol van a vezető kormánypártok tiltakozása? Hol van az ellenzéki pártok tiltakozása? Hol van a Parlament tiltakozása?
A kormánypártok, amelyek minden további nélkül – hiszen a kétharmaduk birtokában, hatalmukban állna – képesek lennének a két pofont kiosztani, betiltani a két magyarországi náci pártot, a gárdákat, s a szélsőjobb egyéb csoportosulásait, nos ezt nem teszik meg. Miért? Mert ez áll az érdekükben. Mi is? Nem más, mint a nacionalizmus.

Hiszen az Európai Únió ellenesség, a „nem leszünk gyarmat” jelmondat hangoztatása, a nemzeti jelző használata mindenre, amire csak lehet, (s amire nem, arra is) nem más, mint a nacionalizmus megnyilvánulása. A határon túl élő magyarok szavazati joggal felruházása is ennek a nacionalista eszmevilágnak az egyik megnyilvánulása. Ehhez jön hozzá a „trianonozás”, s a hivatalosan ki nem mondott, de a szélsőjobb által hangoztatott „elcsatolt területek” visszaigénylésének gondolata.

Fordítsuk le magyarra ezt a gondolkodást megtestesítő kifejezést, a nacionalizmus, illetve a nacionalista kifejezést. A jelentése: NEMZETI. 

Mindehhez hozzáadódik, hogy a kormánypártok, bár magukat jobb oldali konzervatívoknak tartják, de retorikájukban, szólamaikban nem jobb oldali eszméket, hanem egyenesen szocialista eszméket hirdetnek. Ilyen szocialista szólamuk például az egyenlőség kifejezés. Ezt bizonyítja – csak egy példaként a gyakorlatban – az egykulcsos adó bevezetése. Hiszen egyenlő százalékú adót fizet gazdag s szegény egyaránt.

Ilyen szocialista gondolkodásmód a rezsicsökkentés kifejezés hangoztatása is. A kormánypárti retorika ezzel az bizonyítja, hogy a kormány mennyire a kisembereket támogatja, még az Európai Únióval szemben is! Mi ez a gondolkodásmód? Nem más, mint SZOCIALISTA.

S ha a két dolgot összeolvassuk, akkor mi olvasható ki? NEMZETI SZOCIALIZMUS

Tehát még egy dolog ami Magyarországon (is) nemzeti. Nos, ezt akarják megvalósítani a kormánypártok. A nemzeti szocializmusról pedig már egyszer kiderült, hogy mit takar. Ma sem jelent(het) mást!

Ma is ugyanazt jelenti, mint Mussolini, vagy Hitler idejében jelentett. A jobboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozását, amelynek jellemző szemléletmódjába beelefért a munkások védelmének ígérete, a baloldali jellegű jelszavak hangoztatása párhuzamosan a jobboldali tevékenységgel.

A nemzeti szocialisták legtöbbet hangoztatott nézetei az antiliberalizmus, kommunizmusellenesség, a vezetőben való feltétlen hit, a demokrácia korlátozása voltak. S, ma? Ma is halljuk a liberalizmus szidását, a kommunistázást, a vezető dícséretét (Lásd még az „élő isten” kitételt), a demokrácia deficitről már nem is beszélve.

Mindehhez társult a rasszizmus, az antiszemitizmus, a homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv szítása, s végső soron a vallásszabadság korlátozása is. S, ma? A mai magyar kormánypártok hivatalosan ez utóbbiakat nem hirdetik, de eltűrik a parlamentben mindazokat, akik e nézeteket hangoztatják.

Magyarországon a kormány és a Parlament a nemzeti szocializmust építi? Hiszen ez is nemzeti!

G.Orator

2 thoughts on “Mi épül itt?

    1. Kedves Erika!
      Vagy Ön olyan fiatal, hogy Önnek a nemzeti szocializmus kifejezés nem jelent semmit, hiszen erről keveset tanult az iskolában, vagy olyan érzéketlen fiatal, hogy fel sem fogja, hogy az idősebb generáció számára milyen emlékeket ébreszt e két szó. A nemzeti szocializmus nem elcsépelt frázis, nem vesztette el az eredeti tartalmát, ugyanazt jelenti mint egykoron. Például tudta-e Ön azt, hogy e két szó a nácizmus alapvetése volt? A nemzeti szocializmus hívószavával hívja harcba a jelenlegi magyarországi szélsőjobb a gárdáját,
      Eredetileg a nemzeti szocialisták legtöbbet hangoztatott nézetei az antiliberalizmus, kommunizmusellenesség, a vezetőben való feltétlen hit, a demokrácia korlátozása voltak.
      S, ma? Ma is halljuk a liberalizmus szidását, a kommunistázást, a vezető dícséretét (Lásd még amikor Orbánról úgy emlékeznek meg, hogy Ő az “élő isten”).
      Mindehhez társult egykoron és ma is társul hozzá a rasszizmus, az antiszemitizmus, a homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv szítása,.
      Kérem ezt gondolja végig. Megköszönöm, ha gondolkozik ezen.
      G.Orator

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.