Sajnos csak ezen a héten jutottam hozzá, hogy megnézzek egy, az idén Oscar díjra jelölt filmet. A legjobb idegennyelvű film címére jelölték 2013-ban Pablo Larraín NO című filmjét, amelyet Magyarországon is bemutattak.
A film, mondhatnánk a reklám, a propaganda, a kommunikáció hatásáról, vagy még inkább hatalmáról szól. A film azonban a történelemről, a politikáról, a demokráciáról, a hatalomról, annak megszerzéséről, vagy megtartásáról szól.
Igen vagy nem? Ez itt a kérdés
A filmben alaposan megindokolva teszik fel a kérdést a választónak: igen, vagy nem? Mire mondjon igent, s mire nem-et a választó? Ez tehát a film alapkérdése.
Azt tanítják a kommunikáció gurui, hogy egy politikai kampány ne legyen negatív, mert a negatív hozzáállású kampány eleve bukásra van ítélve. Az alkalmazott kommunikáció elmélete nyelvén ez így hangzik: „sose mondj nemet”. Vagy, ha nemet mondasz, akkor indokold, s tedd hozzá, hogy mire mondasz igent! Tehát az „igen” kampány a nyerő, mondják a kommunikációs, különösen a politikai kommunikációs szakértők. Nos az említett film, azt hiszem, minderre rácáfol.
Az eredeti dokumentumokkal, eredeti felvételekkel bizonyító film arról szól, hogy amikor Chilében Pinochetet sikerült legyőzni, az akkori politikai ellenzék két jelképet használt fel kommunikációjában. Az egyik a NEM szócska volt, a másik a szivárvány. Az akkori NEM azt jelentette, hogy elég volt Pinochetből, ne szavazz Pinochetre! Miközben Pinochet az igen szócska felhasználásával kampányolt újraválasztása érdekében.
A film 1988-ban játszódik, amikor Pinochet tábornok már tizenhét éve vezetője volt Chilének. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy Pinochet katonai diktatúrája alatt több mint százezren kerültek börtönbe, s több ezer embert kivégeztek. A szinte alig létező chilei ellenzék hatására, illetve komoly nemzetközi nyomás eredményeként 1988-ban Pinochet úgy döntött, hogy népszavazást ír ki, ahol egyszerű kérdésre kellett a szavazóknak válaszolni: Maradjon-e Pinochet hatalmon, vagy sem? A kérdés tehát egyszerűen így hangzott: SI? vagy NO? A film sztorija valójában a “nem” kampányhoz elkészülő kampányfilmek forgatásának története. Persze a filmben az “igen” kampány előkészületeit is láthatja a néző, aki figyelemmel kísérheti mindkét oldal gegcsapatának fejtöréseit. Látjuk az elkészült reklám-filmeket is. Láthatjuk a pinocheti propaganda gépezet munkáját, de láthatjuk az ellenzéki politikai kommunikáció szereplőinek a háttérben meghúzódó ellenségeskedését is. De azt is, hogyan jutnak a különbözőképpen gondolkodók, végül is közös eredményre.
A szivárvány színei
A filmben bemutatott kampány másik szimbóluma a szivárvány volt. Ez azt jelentette, hogy mindenki, legyen bármilyen „színű”, bármilyen pártállású, bármilyen nézetű, fogjon össze és csak együtt tudják elérni, hogy ne Pinochet legyen Chile vezetője továbbiakban. A Pinochetet ellenzők úgy vélték, hogy a szivárvány színeibe a kommunisták is beletartoztak. Az akkori nagyon kicsi, fogalmazhatnánk úgy, hogy „alig-ellenzék” még a kommunistákkal is leült tárgyalni. Azt tartották, hogy Pinochet leváltásához a szivárvány minden színére, minden haladó gondolkodásúra szükség van.
Eladható a politikai üzenet?
A filmben a politikát a kólához hasonlítják. Úgy adható el, mint a kóla, olyan reklámfilm is kell hozzá, állítja a film egyik kommunikációs guruja. S film a filmben, meg is nézhetjük az elképzelt reklámspot-ot. Az állami gépezet, az ellenzék számára, hogy a demokrácia látszata meglegyen, a választási kampány ideje alatt, esténként tizenöt percet biztosított a televízióban, hogy kifejthessék véleményüket. A film bemutatja, hogy hogyan építette fel magát, s üzenetét az ellenzéki tábor, egy szinte lehetetlennek tűnő rövid időn belül. A film bemutatja hogyan eszméltek, hogyan ébredtek és lázadtak fel a hétköznapi emberek.
Lehet szivárvány Magyarországon?
A kérdés a mai Magyarországon is aktuálisnak tűnik. A kérdés ma úgy merül fel, hogy elképzelhető lehetne az a mai Magyarországon, hogy összefogjanak a szivárvány színei, a szivárvány erői? Hiszen úgy tűnik, az ellenzék különböző erőinek ma fontosabb, hogy ki az ellenzék vezető ereje, ki kit győz le a saját oldalán, mint a Fidesz által gyakorolt, Orbán Viktor vezette kétharmados hatalom feletti győzelem.
A NO című filmben a chileieket látjuk, az ő küzdelmüket Pinochet ellen. A filmből – eredeti dokumentumok, bizonyítékok felhasználásával – kiderül, hogy Chile akkori politikai vezetésének, a hatalmon lévőknek milyen súlyos bűneik vannak. Látjuk azt is, hogy a választópolgárok nagy része fél a hatalomtól. Vannak a társadalomban olyanok, akik komoly haszonélvezői a hatalomnak. Vannak olyanok, akik megalkusznak, akik hajlanak arra, hogy maradjon a hatalmon lévő vezetés. A társadalom egy kis rétege nagyon jól él, azonban a társadalom többsége leszakadófélben van. A tájékoztatás – a média – a hatalom kezében harci eszköz arra, hogy manipulálja az ország lakóit.
A hatalmon lévők keltik és fújják azt a szelet, amelyben az ébredező ellenzéknek meg kell találnia saját közegét, és persze hangját. Ennek az ellenzéknek olyan közegben kell a választásra felkészülnie, s megnyernie azt, amelyben minden észérv ellene szól.
S, hogy a dolog egyértelmű legyen, a fenti sorok a Chilében játszódó, NO című film történetét, mondanivalóját, Chile történelmét idézik fel. Ha valaki a fenti sorok olvastán Magyarországra gondolna, akkor azt kell mondanom, igaza van. Az áthallás, az átértelmezhetőség egyértelmű. S, akkor felmerül a ma még megválaszolhatatlan kérdés:
Lehet szivárvány Magyarországon?
G.Orator