A zsidó származásúak összeírására a magyar Parlamentben már többször hangzott el javaslat. Legutoljára 2012 novemberében. Most 2013 decemberében viszont kérdésként merült fel, hogy a New York Times által elindított felhívás tekinthető-e a magyarországi zsidók összeírására tett kísérletnek. Ezzel kapcsolatosan a közösségi portálokon, magánlevelezésekben elindult egy indulatoktól sem mentes vita. Véleményem szerint a NYT felhívása valódi, nem igaz az az összeesküvés-elmélet, miszerint a magyar kormány fizetett volna a NYT-nak ezért. Olvasható volt ilyen vélemény is. A kérdés és a válasz sem egyszerű.
Kezdjük a tényekkel:
Magyarország volt az első a nyugat- és közép-európai országok közül, ahol zsidóellenes törvényt hozott a Parlament. 1938 és 1942 között három zsidótörvény született. Ehhez persze tudni kellett, hogy ki a zsidó. Tudták is, és a következményei ismertek. 1944–45-ben a magyar zsidóságnak hozzávetőlegesen 70%-át, az ismert adatok szerint 600 000 embert hurcoltak koncentrációs táborokba, “semmisítettek” meg (Az 1941-es népszámlálás szerint 861.000 zsidó élt Magyarországon. A becslések szerint 255.000-en élték túl a második világháborút.)
A magyar zsidóság tehát joggal fél attól, hogy neve bármilyen listára felkerüljön!
Ezt a félelmet erősíti az a magyar Parlamentben elhangzott beszéd is, amely egy Jobbik-os képviselő szájából hangzott el. Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője azt mondta, hogy itt lenne az ideje annak, “hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak” – mondta 2012 november végén a parlamentben a külügyminisztert interpellálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője.
A huszadik – huszonegyedik század fordulójának közállapotaira és közvélekedésére jellemző tény az is, hogy a népszámláláskor, a 130 ezerre becsült magyar zsidóságból összesen 13.000-en vallották magukat zsidónak.
Vita folyik arról is, hogy a honfoglalás kori magyarságban voltak-e, valamint arról is, hogy mióta élnek a mai Magyarország területén zsidók, s egyáltalában ki a zsidó?
A félelem tehát az összeírás tényétől teljességgel érthető. A rendszerváltás hajnalán volt – egy amerikai Alapítványtól származó javaslat alapján – egy kísérlet arra, hogy készüljön egy amolyan “zsidó yellow pages”. A kísérlet persze hamvába holt, ugyanis egyetlen egy jelentkező sem volt, hogy szeretne szerepelni a kiadványban. Érthető módon féltek az emberek egy zsidó kiadványban szerepelni. Mára a helyzet nem javult, sőt romlott. Ma is számtalan, sokkal, de sokkal több ember fél, ami a történelmi tények és a magyar politikai helyzet ismeretében teljesen érthető.
New York Times felhívását az interneten kommentáló vélemények egyértelműen fogalmaznak. A vélemény-nyilvánítók között volt olyan, aki kétségbeesett jajkiáltást fogalmazott meg, volt olyan, amelyik az eredeti angol nyelvű cikk rossz magyar fordításáról ír, míg egy másik egyenesen összeesküvés-elméletet sző az ügy köré.
Számomra nagyon furcsa, de rendkívül jellemző, hogy az egyik határozott vélemény – igaz magyar nyelven – de nem magyarországi oldalon jelent meg. Egy magyar szerző véleménye a parameter.sk oldalon látott napvilágot.
Olvasva ezeket a véleményeket nagyon rosszul érzem magam. Ugyanis azt gondolom, hogy a New York Times felhívása valódi, nem igaz az az összeesküvés-elmélet, miszerint a magyar kormány fizetett volna a NYT-nak ezért. Azt azonban tudom, hogy az amerikaiak – és ebben a New York Times szerkesztői sem kivételek – nagyon naív emberek, akik hisznek a demokráciában.
Az Amerikaiak “naivak”, ugyanis azt gondolják, hogy a demokráciába belefér, hogy valaki névvel vállalja véleményét. Nos, ez az, ami Magyarországon, a magyar “democsokráciába” nem fér bele.
A válasz persze nem egyszerű, de egyértelmű: Zsidó! A zsidó vallás szerint, akinek az édesanyja zsidó, az maga is az. DE! Vegyük tudomásul, a zsidó az vallás! Még akkor is, ha létezik egy ország amelyiket zsidók, vagy, ahogyan Magyarországon nevezik: izraeliták laknak.
A Magyarországon élő zsidóság egyértelműen magyar zsidó. Ez még akkor is igaz, ha az illető nem vallásos, hanem csak a köznyelv szerinti “kultúr-zsidó”. Kultúr-zsidónak nevezi a magyar közbeszéd azokat, akik ugyan nem gyakorolják vallásukat, esetleg ateisták is, de érzelmeik, kultúrájuk mégis a zsidósághoz köti őket. Esetleg évente egyszer, a nagy-ünnepen, elmennek a zsinagógába. Persze, lehet, hogy még ezt sem teszik meg, de attól ők még zsidók. A közvélekedés szerint feltétlenül.
S itt felmerül bennem egy kérdés: Mi az ügyről a magyar zsidóság vezetőinek a véleménye? Szívesen megismerném a véleményét a MAZSIHISZ vezetőinek, de kíváncsi vagyok az Autonóm Ortodox Hitközség vezetőinek a véleményére is. Vajon miért nem szólalnak meg az ügyben, miért hallgatnak?
A közvélekedés – a magyar parlament ezt elősegíti – ma Magyarországon egyre inkább zsidóellenes. A régi vicc szerint: “lehet, hogy nincsen Magyarországon antiszemitizmus, de igény, az van rá!”
Hiába mondja a magyar kormány, hogy nem antiszemita, hogy fellép az antiszemitizmus ellen, hogy megvédi a magyar zsidó honfitársainkat. Ez az élet mindennapjaiban nem érezhető. Sőt az ellenkezője igen. Életveszélyesen megfenyegettek egy zsidó aktivistát, az ügyészség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. Megtámadtak, tettlegesen bántalmazta egy antifasiszta vezetőt, a magyar rendőrság nem találja az elkövetőket. Sorolhatnánk még a példákat. Meg kell(ene) érteni a magyar Parlamentnek, a magyar kormánynak, hogy ne szavakban, de tettekben – látható eredményekben – lépjenek fel az antiszemitizmus ellen.
Kérdeztem már, s most újra felteszem a kérdést: Hol az Orbán Viktor által beígért “két pofon”?
Magam nem kívánok pofonokat adni, már azzal is beérném, ha a magyar kormány és a Parlament betartaná a Párizsi Békeszerződést.
Mindenki maga döntse el, hogy büszkén vállalja-e a zsidóságát, avagy a félelme az erősebb. Azt gondolom, hogy senki sem ítélhető el, ha nem meri nyíltan felvállalni. Persze ettől még tudják róla, hogy zsidó!
Sajnos a mai Magyarországon sejthető, hogy kinek áll(hat) érdekében előkotorni a kartotékot. Tudjuk a történelmi tanulmányainkból, hogy volt már ilyen.
G. Orator
Azt ne feledjék Uraim:vannak Magyar zsidók és zsidó Magyarok!
Kérdezem: Mit ért Ön azon, hogy magyar zsidó és zsidó magyar?
Azt gondolom, hogy van kék szemű zsidó és barna szemű zsidó, magas zsidó és alacsony zsidó, stb. Valószínűleg az én hibám, de nem látom a különbséget.
Magam azt gondolom, hogy vannak zsidó vallású magyarok. Ez még akkor is igaz, ha az illető nem vallásos.
Az Ön gondolata analógiájára: van magyar fasiszta és fasiszta magyar! Van a kettő között különbség?
Fasiszta gondolkodású magyarok az elmúlt közel száz évben sokan voltak, még akkor is, ha nyiltan nem hangoztatták nézeteiket. De, sajnos most egyre többen vannak!