Csatlósállam az, amelyik úgy csatlakozik más államhoz, államokhoz, hogy az(ok) politikai, gazdasági, stb. elvárásait követi, azok utasításait, parancsait hajtja végre. Az integrált állam az, amelyik úgy csatlakozik más államok közösségéhez, hogy egyenrangú tagként vesz részt az államok közösségének életében. Közösen, egyenrangúként, a döntéshozatalban és a végrehajtásban is. S, akkor felmerül a kérdés: Magyarország csatlós, vagy integrált állam?
Magyarország a magyaroké! Nem leszünk gyarmat! – hangzatos jelszavak, tüntetésre valók. Rendszeresen fel is hangzanak ezek a szlogenek a magyarországi jobboldali, szélsőjobboldali eseményeken, tüntetéseken. A jelszavak alkalmazói arra a tömegpszichózisra építve használják ezeket a hangzatos kijelentéseket, hogy manipulálják követőiket saját nacionalista nézeteik terjesztése érdekében.
Kertész Ákos 2011 nyarán egy online magazinban publikált magánlevélben rendkívül erős kritikát fogalmazott meg, s a kijelentés következményei ismertek. A nyílt levél komoly vihart váltott ki a magyar közéletben, komoly következményei lettek. A levél írója, magyar – EU-s – állampolgárként, menedékjogot kapott Kanadában, az 1951-es genfi konvenció értelmében. A kanadai hatóságok úgy ítélték meg, hogy a Kertész Ákos nincs biztonságban Magyarországon, hiszen az Amerikai Népszavában megjelent magán – nyílt levele, véleménye miatt nyíltan bántották Magyarországon és uszították ellene a szélsőségeseket. Kertész Ákos azt állította cikkében, hogy ”A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.”
Gondoljuk tovább ezt az állítást. Felteszem a kérdést: értelmezhető úgy a kijelentés, hogy Magyarország szinte mindig – de az elmúlt ötszáz évben bizonyosan – csatlósállam volt?
Mit jelent a csatlósállam kifejezés?
A kifejezés meghatározása az interneten történelem érettségitételek között megtalálható, így hangzik: “a csatlósok a középkorban lovagok gyalogos fegyverhordozói voltak. A második világháborúban a Németországgal szövetséges kisállamokat köztük Magyarországot nevezték így”.
A wikipedia szerint a kifejezés már a napóleoni háborúk idején létezett. “Ebbe a kategóriába kerülnek mindazok az államok, amelyek a koalíciós háborúk és a napóleoni háborúk idején – katonai megszállásukat követően, vagy annak megelőzése érdekében – kötött nemzetközi szerződések révén, a forradalmi és a napóleoni Franciaország nyomására vagy annak politikai támogatásával keletkeztek, vagy státust váltottak (pl. fejedelemségből királyságra) vagy jelentős területnövekedéshez jutottak. Ezek az államok fennállásuk teljes tartama alatt (de legalább a napóleoni háborúk végéig) Franciaország érdekszférájában maradtak, politikájukat alapvetően Franciaország érdekeinek rendelték alá.”
Magyarország az elmúlt ötszáz esztendőben megszállt ország volt – állítják történészek. Először a törökök, majd a Habsburgok, a legújabb korban a hitleri Németország, majd a Szovjetunió szállta meg Magyarországot.
Az 1848-as forradalom leverését követően 1867-ben a “kiegyezéskor” csillant fel először a lehetőség, hogy Magyarország a csatlósállamból integrált állam legyen. S, hogy ezzel az akkori magyar politikusok hogyan éltek, nos, a történészek ezt különbözőképpen magyarázzák. A tény azonban az, hogy 1867. július 28-án hivatalosan létrejött egy “paritás elvű” alkotmányos monarchia, azaz az Osztrák–Magyar Monarchia.
A “csatlós-állam” gondolkodásmódja határozta meg aztán a következő nagyjából ötven évet. Mi lett az eredménye? Magyarország szerepe és jelentősége az első világháborúban. A háború utáni próbálkozás – az elvetélt Tanácsköztársaság – sem az integráció irányába kívánta vinni az országot, hanem csak a csatlósság oldalát kívánta megváltoztatni.
A húszas – harmincas “békeévekben” az ország továbbra is csatlós sorban maradt, annak csak az iránya változott. Aki ezt az irányváltást irányította az Vitéz nagybányai Horthy Miklós az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje volt. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig volt a Magyar Királyság kormányzója. Az elődje József Főherceg, utódja pedig Szálasi Ferenc nemzetvezető volt.
Horthy tehát meghatározó személyisége volt a kornak, a csatlósság iránya változásának. A Horthy kultusz ideológusai szerint Horthynak nem volt más választása csak a hitleri Németországhoz való csatlakozás. E szerint, ha nem csatlakozik önként, akkor az a sors várt volna Magyarországra is, ami Ausztria sorsa lett. Tehát, mentette az országot. Más vélemények szerint Horthy és a magyar politikusok zöme ebben az országmentésben túlbuzgó volt. Ez a vélemény igaz, ugyanis maga a német hadi-vezetés ismerte el, hogy a magyarok “együttműködése” tette lehetővé a hatszázezer magyar állampolgár, főként a zsidó népesség elszállítását és megsemmisítését. Horthy saját maga írta le, hogy antiszemita, ily módon az Ő és a magyar politikusok, valamint politikájuk végrehajtóinak felelőssége a magyar népirtásban tagadhatatlan.
A “csatlósság” a második világháború után folytatódott, csak megint irányt váltott. Magyarország ugyan a “legvidámabb barak” volt a szovjet-rendszer országai között, Moszkvában dőltek el a dolgok. A KGST – a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa – nem volt valódi integráció, pedig elvében annak szánták. A KGST célja a szocializmust építő országok gazdasági együttműködésének megteremtése volt, elsősorban a munkamegosztás és specializálódás révén. Azonban valójában a KGST a Szovjetunió és a többi tagállam közötti gazdasági függést eredményezte. Ugyancsak az integráció ellen hatott a “Varsói Szerződés” is, amely a szocializmust építő országok védelmi katonai-politikai szervezete volt. A szerződés tagállamai felett a hatalmat – a szerződés alapján – a Szovjetunió gyakorolta.
Bár Magyarország 1967-ben az új gazdasági mechanizmus meghirdetésével megpróbált a valódi integráció irányába lépni, de ez a kisérlete nem nevezhető eredményesnek.
Az integráció lehetősége felcsillant 1989 –ben, a rendszerváltáskor. 2004-ben amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, akkor sokan azt hitték, hittük, hogy végre itt az idő, hogy nem csatlós-, hanem integrált állam leszünk. Lelkesek voltunk, hogy több száz esztendő után az ország – az eredményes népszavazás döntése értelmében – az integrációt választotta.
Az integrációt megtanulni nem megy egyik napról a másikra. S, mi magyarok nehezen tanulunk. Ezt bizonyítja az elmúlt három esztendő is, s az az elmulasztott lehetőség, amikor Magyarország volt az EU soros elnöke.
A lelkesség alábbhagyott. Az EU-szkeptikusok hangja, ereje megnövekedett, felerősödött, mert ez a jelenlegi magyar kormány érdeke. Orbán Viktor miniszterelnök véleménye megváltozott. A valódi integráció hívéből, egyértelműen az európai integráció elutasítójává vált. Orbán Viktor korábban, ellenzéki politikusként sürgette az euró bevezetését, most miniszterelnökként kijelentette, hogy örül, hogy Magyarország nem tagja az eurózónának, s szerinte beláthatatlan ideig nem is lesz. Pedig Magyarország a csatlakozási szerződés aláírásával vállalata, kinyilvánította, hogy célja a közös valuta bevezetése.
Magyarország előtt 2004–óta nyitva az európai integráció lehetősége, hiszen az integráció éppen az európai országok és polgárok közötti egység kialakítását jelenti. Ennek legfontosabb alapvetése pedig, hogy az országok erőforrásaikat egyesítik és a döntéseiket közösen hozzák meg, mindenkinek biztosítva a közös, kölcsönös előnyöket.
A jelenlegi kormány érdeke, hogy Magyarországon ne az integráció, hanem a nacionalizmus erősödjön, mivel ez biztosítja hatalmuk folytatását, ahogyan megfogalmazták “ bebetonozni magunkat legalább húsz évre”.
A magyar értelmiség felelőssége az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország érdeke az integráció. A kérdés az, hogy az értelmiség él e ezzel a felelősségével?
Remélem igen.
G.Orator