Kinek az emlékműve?

Egy hozzám közelálló értelmiségi (olyan közeli a gondolkodásmódunk, hogy akár én is mondhatnám, amit Ő, avagy fordítva ő is ugyanazt gondolja dolgokról, amit én), egy nyugdíjas főiskolai tanár, a mai napon arra kért, hogy Oratorként segítsek neki megválaszolni, magyarázni valamit. Azt kérdezte, ha igaz az, ami a blogom fejlécében olvasható, hogy az “orator … igyekszik magyarázatot találni a lehetséges okokra”, akkor válaszoljak arra a kérdésre, hogy miért is a nagy felháborodás a tervezett szabadság-téri emlékmű miatt? – akkor válaszoljak arra a kérdésre, amit Ő kapott.

“Kaptam egy nyugdíjas egyetemi tanár ismerősömtől egy kérdést, aminek a megválaszolása számomra érzelmileg ugyan egyértelmű, de értelmét tekintve, annak szabatos megfogalmazása nehézséget jelent. A feltett kérdés a Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára, a kormány által tervezett emlékmű felállításával kapcsolatos. Nyugalmazott egyetemi tanár ismerősöm ezt írta nekem:

“Képtelen vagyok felfogni, hogy mi az oka a tervezett Szabadság téri szobor elleni tiltakozásnak. Miért ez a nagy felháborodás?”

Eddig az Oratorhoz érkezett kérdés, és az akkor nézzük a felháborodás lehetséges okait:

Mielőtt azonban az okokat elemezném és a szerintem lehetséges okokat leírnám, szeretnék valamit tisztázni.

A kérdés vizsgálatánál abból indulok ki, hogy nem lehet a fasizmus és a kommunizmus bűneit összemosni, összekeverni, hasonlónak, vagy azonosnak tekinteni!

A két rendszer abban azonos volt, hogy mindkettő egy-egy diktátor vezetésével, diktatórikus hatalmi körülmények között hajtotta végre a népirtás bűnét. De a két rendszer ideológiájában alapvetően különbözött egymástól.

Míg a fasizmus esetében az áldozatokat származásuk, vallásuk miatt üldözték és semmisítették meg, az állításuk szerinti “magasabb rendű faj képviselői”, addig a kommunizmus építése idején, a “minden ember egyenlő” zászló alatt, az üldözötteket gondolkodásuk, világnézetük okán zárták börtönökbe, vagy kényszermunkatáborokba, avagy ítélték halálra. Az esetek többségében – ha nevetséges, látszólagos, de mégis – jogi körülmények között. Míg a fasizmus esetében még a látszata sem volt meg a jogilag releváns körülményeknek.

Néhány, az emlékművel kapcsolatos fontos aggály, javaslat és jellemző megnyilvánulás

Az alábbi összeállítása során tudatosan válogattam a nyomdafestéket jobban tűrő, a nem szélsőséges álláspontok közül. Ahogyan mondani szokás: “kiemelés tőlem”.

A magyar zsidóságot képviselő Magyarországi Zsidók Hitközsége így fogalmazta meg aggályait: “Mivel ez az időpont a Magyar Kormány által indítványozott Holokauszt Emlékév első napjaival esik egybe, a kezdeményezést fájó és szomorú üzenetnek tekintjük. A felállítandó emlékműről született döntés módja és gyorsasága a hazai és a nemzetközi zsidó közösségen belül egyaránt kétségeket és komoly aggodalmat kelt. Tisztában vagyunk az ügy szimbolikus fontosságával, ezért már az Emlékév elején fontosnak tarjuk rögzíteni: csak és kizárólag olyan Emlékévet tartunk elfogadhatónak, amely tényleges és érdemi lehetőséget biztosít a nyílt és termékeny társadalmi vitára. Olyanra, amelynek során a magyar zsidó közösség tragédiájával kapcsolatos megemlékezésekről nem gyors, hanem érdemi döntések – ez esetben történészi, művészi, szakmai és közéleti vita – nyomán határoznak.”

A MAZSIHISZ közleményében felszólította döntéshozókat: “a gyors emlékműállítás helyett a társadalmi megbékélés előmozdítását helyezzék előtérbe.”

Rendkívül fontos megállapításnak tartom ezt a nyilatkozatot. Magam nem felháborodásnak nevezném, hanem javaslatnak, a jobbítási szándék megfogalmazásának.

Radnóti Zoltán, rabbi blogbejegyzésében fogalmazta meg az üggyel kapcsolatos véleményét, többek között ezt írta: “Ez az emlékmű pontosan illik bele abba a politikai irányvonalba, amivel hazug módon próbálják Magyarországról lemosni a saját megtett bűnét. Ez az emlékmű ott lesz a szovjet emlékművel szemben, ezzel is egymás mellé állítva a két „megszálló” hatalom azonosságát.”

A hír megjelenése óta az interneten számos kommentár jelent meg, szerzőjének vérmérsékletét, nézeteit jellemezve. Ebből csak egyet szeretnék e helyüt felidézni: “Az emlékmű üzenete az lesz, hogy Magyarországot megszállták a német nácik, ezért a holokausztért a magyarok nem felelősek. Ezzel szemben az igazság az, hogy a németek semmit nem tudtak volna tenni, ha a magyarok a nácikat is meglepő lelkesedéssel nem deportálják néhány hónap alatt a teljes vidéki magyar zsidóságot.”

Juhász Péter, az Együtt-PM országgyűlési képviselőjelöltjeként nyilatkozatában kifejtette, hogy “Felkavaró és alappal sérti megannyi honfitársunk érzékenységét, hogy nemzetgazdasági szempontokra hivatkozással, egy rapid, eljárás keretében, bárminemű közmegegyezést, párbeszédet kerülve az a kormány kíván most hazánk német megszállásának – alig három hónap múlva esedékes – évfordulójára emlékművet állítani, amely minden konszenzus nélkül.” … Juhász Péter ehhez hozzátette, hogy “A kormánytöbbség … lényegében mentesíti a Holocaust idején elkövetett borzalmak magyar elkövetőit a felelősség alól, mert arról egy szót nem ejt, hogy a magyar államgépezet aktív közreműködése nélkül a „végső megoldás” magyarországi fejezete a mai ismereteink szerint nem lenne megírható.”

A nemzetközi antifasizmus nemzetközi szervezete a FIR – International Federation of Resistance Fighters – a közelmúltban választotta újra a szervezet elnökét, másodszor Hanti Vilmos személyében. A Demokrata.info hasábjain így nyilatkozott az ügy kapcsán: “Önmagában az emlékmű lehetne a magyarországi háborús borzalmak mementója, bár ilyenek már vannak, amelyeknél jóérzésű emberek, egykori fegyveres, vagy politikai ellenállók, embermentők, az áldozatok özvegyei, árvái leróhatják kegyeletüket . De ismerve a kormány eddigi ténykedését, sok jó nem származhat az emlékmű állításától. Az a nácizmus dicsőítésévé, neonácik gyülekező helyévé válhat, hiszen a kormány anyagilag és egyéb módon támogatja a szélsőjobb térnyerését, nem tiltja a Horthy-szobrok állítását, miközben a fasizmussal szemben föllépők neveit, szobrait a közterekről eltünteti, főpolgármestere révén csurkista színházi vezetőket nevez ki. A kormány nem az antifasiszta koalíció fasizmus fölötti győzelméről emlékezik meg a felszabadulási évfordulókon, hanem a hitleri Németország mellett harcoló magyar katonák hősiességéről beszél. Mindez az általa képviselt újhorthyzmus része. A MEASZ elítéli az emlékmű állításának tervét, annak elutasítására hívja föl a jó szándékú humanista embereket!”

A Demokrata.info szerkesztősége feltette az üggyel kapcsolatos kérdéseit: “Mi a kormány célja ezzel az emlékművel? Az áldozatokra kívánnak emlékezni? Mit szeretne a kormány azzal üzenni, hogy a Szabadság téren állítják fel a tervezett emlékművet? Ez is a Horthy-kultusz része?” A kérdésekre jó lenne ismerni a kormány, az illetékesek válaszát.

“Nem a megszállásnak, hanem az ellenállásnak kell emlékművet állítani!”

Az elmúlt napokban fellángolt vitában elhangzott vélemények alapján, amelynek néhány megnyilvánulását a fentiekben idéztem, az aggályok, a felháborodások, a nézetkülönbségek lehetséges okait a következőkben látom:

1. A kibeszéletlenség. A mai magyar társadalom nem ment végig azon a folyamaton, amit a pszichológusok “halálmunkának” szoktak nevezni. A szokásos, magyar “söpörjük a szőnyeg alá” mentalitás miatt, a magyar társadalom nem beszélte ki magából az elmúlt évszázad történéseit. Nem nevezte nevén a valós felelősöket!
2. 1. A történelem tanítás hiányosságai, – finoman fogalmazva – nem egységes volta miatt, a különböző korosztályok más és mást tanultak történelem címén. Ilymódon ugyanazokat a történéseket a különböző korosztályok más és más – akár ellenkező – interpretációban tanulták. 
3. Az előző két ok következménye a konszenzus hiánya, amely miatt a mai magyar társadalomban nem ritka a holokauszt tagadása, vagy más, kisebb színben történő feltüntetése. Ahogyan nem ritka a sztálinizmus bűneinek a kisebbítése, elhanyagolhatónak tartása sem.
4. A holokauszt túlélők jogos érzékenysége, ami teljességgel érthető, hiszen a mai magyar társadalomban – lehet letagadni, ahogyan a kormány tagadja is, azonban ennek ellenére – az antiszemitizmus erősödik. Magyarországon komoly igény van az antiszemita, rasszista nézetekre. Ezt bizonyítják az antiszemita atrocitások, az életveszélyes fenyegetések, amelyeket a hatóságok nem kezelnek súlyuknak megfelelően. (Megszüntetett rendőrségi, ügyészségi vizsgálatok, stb.)
5. Az érdemi keresztény – zsidó párbeszéd hiánya. A kötelező hittan – erkölcs tanítás nevetségességbe torkolló minden áron történő bevezetése. Ez az oktatási forma, nem, hogy nem segítette a mai magyar társadalmat, hanem hibás bevezetése miatt inkább ártott a társadalmi egységnek, mivel ellenségként állította szembe a más vallásúakat, a másképpen gondolkodókat.
6. A tervezett emlékmű helyének megválasztása vagy végiggondolatlan, avagy amennyiben tudatos volt, akkor éppen a konfliktus keresés eszközeként értékelhető. Egy téren egymással szembeállítani a két emlékművet, azt az üzenetet hordozza, hogy Szovjetúnió és Németország bűnei megegyeznek a magyar történelem tekintetében. Számtalan magyar állampolgár érzékenységét, személyét sérti, hogy a magyar kormány nem ismeri el, hogy a szovjet hadsereg szabadította fel a náci elnyomás alól Magyarországot. Sértő tehát azt üzenni ily módon, hogy a két megszálló hatalom azonos volt. Egy téren, a szovjet felszabadítók emlékére és a náci megszállásra köztéri emlékművel emlékezni, politikailag egyenlőségjelet tenni a két tény közé, politikai, történelmi, társadalmi hiba.
7. Lehetséges ünnepi helyszín a szélsőjobb-oldal, az újfasiszták, a neo-nácik számára. Míg korábban, a Németországban betiltott újfasiszta demonstrációk (például Hitler születésnapja megünneplésének) megrendezése helyszínéül a várban a Köztársasági Elnök palotája közelében adtak engedélyt, addig a jövőben az új helyszín adott lesz, a Szabadság téren.
8. A tervezett emlékművel a magyar kormány szeretne hozzájárulni Horthy restaurációjához. Annak a Vitéz nagybányai Horthy Miklósnak a felmentését, megdicsőülését szeretné a magyar kormány elérni, aki saját bevallása szerint antiszemitának tartotta saját magát!
9. A tervezett emlékmű – szándékaiban nem is titkoltan – a magyar szégyenletes múlt felmentését szeretné kinyilvánítani. A tervezett emlékmű üzenete többek között az, hogy Németország volt a felelős a magyar áldozatokért. Ezzel is mentesíteni szeretnék a borzalmak elkövetőit – például Horthyt, és az egész magyar politikai vezetést – a felelősség alól. Pedig a német hadi-vezetés saját jelentéseiben is az áll, hogy a magyarok többet és jobban teljesítetek, mint azt tőlük elvárták. Nagy tehát a veszély, hogy a kormány által tervezett emlékmű felmenti a magyar politikusokat a felelősség alól. A hatszázezer magyar áldozat nemcsak a német fasiszták, de a magyar kollaboránsok, a teljes magyar politikai vezetés lelkén szárad.
10. Fennáll a veszélye a történelemhamisításnak, legalább is a történelem átértelmezésének. Tény ugyanis, hogy bár a német megszállás ténylegesen 1944. március 19-től a háború végéig tartott, azonban a német fennhatóság éppen többek között Horthy jóvoltából, gyakorlatilag már sokkal hamarabb megkezdődött. (Horthy 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig volt a Magyar Királyság kormányzója.) A fasizmus térnyerése nem hetven évvel ezelött kezdődött Magyarországon.

A fenti tíz ok talán külön-külön is elegendő lehetne arra, hogy a magyar kormány végiggondolja, hogy döntésével milyen árkokat ás és, hogy az árkokat csak tovább szélesíti döntésének rossz kommunikációjával, amely azt mutatja, hogy a kétharmados többségével mindent akkor és úgy tehet meg, ahogyan csak akar.  A nemzeti együttműködés rendszere pedig éppen a párbeszédet kívánná meg. Nos, erről a párbeszédről a társadalom tagjaival, nem kellene elfeledkezni.

G. Orator