A címben feltett kérdés a közelmúlt magyarországi politikai életének egyik legkényesebb kérdéseként merült fel a Szabadság téren épülő emlékmű kapcsán.
Az emlékmű eszmei mondanivalója egy hazugságra épül, felkívánja menteni a magyarságot a felelősség súlya alól, azt sugallva, hogy minden felelősség a Német Birodalmat illeti.
Több Fidesz-hívő ismerősöm személyesen nekem is feltette a kérdést, hogy mi a bajom az emlékművel. Érveimet a kérdéssel kapcsolatosan már többször is leírtam, itt a blogomon. Most egy olyan bizonyíték került a kezembe, ami azt gondolom, hogy a kérdés megválaszolását egyértelműsíti. A bizonyíték szerint az akkori magyar politikai vezetők a felelősek. S, ezt nem más állítja, mint Eichmann. Nézzük a bizonyítékot.
Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet egy 1960 novemberében megjelent interjúra: The final solution: liquidation Life, Vol. 49, No. 22, November 28, 1960.
Ebből az interjúból szeretnék idézni. Eichmann nyilatkozata tárgyalása előtt:
(részletek)
“Nem sokkal Budapestre érkezésünk után találkoztam dr. Endre Lászlóval, egy fővárosi közigazgatási tisztviselővel, aki égett a vágytól, hogy megszabadítsa Magyarországot a zsidó “járványtól”, ahogy ő fogalmazott. Az egyik este kisebb vacsorára hívott kollégámmal, Deiter Wisliceny kapitánnyal együtt. Rajtunk kívül két vagy három magyar hivatalos személy, valamint egy másik, aki Dr. Endre mellett ült voltak még ketten. Ezen az estén a magyar zsidók sorsa megpecsételődött.
Lassan megismertem Endre Lászlót, aki energiáját nem kímélve szolgálta hazáját. Világos volt azonban az is, hogy az akkori beosztása nem tette lehetővé a zsidókérdés pozitív megoldását. Így javaslatot tettem Winkelmann tábornoknak, aki az SS megbízottja volt Magyarországon, hogy helyeztesse át Endrét a Belügyminisztériumba. Ez hetekig tartott. Ezalatt találkoztam néhány zsidó képviselővel, és tanulmányoztam a zsidók magyarországi életét. Végül Endre a belügyi tárca másodtitkára lett, s természetesen Baky László volt az első titkár.
Hosszú évek rutinjának köszönhetően megtanultam a gyakorlatban, melyik halat melyik horoggal kell kifogni. Így az egész művelettel nem maradt sok dolgom. Számomra világos volt, hogy én, mint német, nem kérhetem, hogy a magyarok adják ki nekünk a zsidókat. Ezt tettük ugyanis Dániában, s rengeteg bajunk lett ebből. Vagyis az egész ügyet a magyar hatóságokra bíztam.
Dr. Endre, aki az egyik legjobb barátom lett, megírta a szükséges rendeleteket, és Baky valamint csapatai ennek megfelelően mindezt végrehajtották. Amint e két vezető beosztású tisztviselő (Endre és Baky) kiadta utasításait, a Belügyminisztériumnak ezeket alá kellett írnia.
Azaz nem valamiféle csoda volt, hogy az első vonatok hamarosan elindultak Auschwitzba.
A magyar rendőrség elfogta a zsidókat, összegyűjtötte őket, és Ferenczy László közvetlen utasítására vagonba terelték őket. Hadd tegyek itt egy kis kitérőt: Ferenczy egy régi földbirtokos család sarja, aki egyszer meghívott birtokára, ahol tábortűznél szalonnát és hagymát sütöttünk. Mindehhez saját borát ittuk. Azóta olvastam, hogy 1945 után felakasztották.
Sohasem láttam személyesen, amint a zsidókat bevagonírozzák. Ez számomra egy apróság volt, erre nekem sohasem volt időm. A munka és az ezzel járó felelősség teljes egészében a magyar csendőrséget terhelte, ha én ennél jelen vagyok, az a magyarországi ügyekbe való beavatkozásnak minősült volna. Végül is Magyarország még ekkor is önálló állam volt, bár voltak bizonyos megállapodásai a Német Birodalommal.
Himmler javaslata az volt, hogy Magyarország keleti részét “fésüljem át” (a zsidók szempontjából) először. Ezt továbbítottam Endrének és Bakynak, akik erre utasították a magyar rendőrséget.
Otthonról azt az utasítást kaptam, hogy minden magyar vagonnak az auschwitz-i pályaudvarra kell érkeznie, így utasítottam Novak kapitányt, hogy állítsa össze a deportáló vagonok menetrendjét és kérjen ehhez a birodalmi közlekedésügyi minisztériumtól elegendő vonatot. Mindegyik vonathoz egy egy ORPOS (német egyenruhás rendőri egység) egységet rendeltem: több száz tartozott hozzám.
Az embereim megkapták az utasítást, hogy minden kegyetlenséget el kell kerülni. Ezt az alapelvet a magyar hivatalnokok is elfogadták. Az persze lehetséges, hogy nem száz százalékosan közvetítették ezt beosztottjaiknak. Ez azonban engem nem érdekelt, nem is érdekelhetett, hisz mindez nem az én hatáskörömbe tartozott, vagyis nem én voltam mindezért felelős.”
Ezek után fel kell tennem a kérdést: Fér-e kétség ahhoz, hogy az orbáni emlékmű, amely felmenti a magyarokat a felelősség alól, hazugság?
Persze Eichmann bűnösségét senki sem kérdőjelezheti meg.
Ezzel együtt a választ mindenki saját értékítéletére bíznám.
G.Orator
Privát üzenetben kaptam egy hozzászólást a fenti cikkhez. A történelemtanár ismerősöm a következő megjegyzést írta nekem:
“Mint töritanár ismertem az interjút, meg Eichmann több hasonló megszólalását. Szerencsére nem ő az egyedüli forrás. Ugyanis kritikai szempont , hogy neki érdekében állt, minél inkább felelőssé tenni magyar partnereit. A lényeg:
1. Maga Horthy is már 1942(!) őszétől tudott az Endlösungról, továbbá lásd Hitlerhez 1943. május 7-én küldött levelét.
2. Eichmann 100 fős kommandója képtelen lett volna 434.351 zsidó deportálására 1944. máj. 15. és júl. 8. között. Ehhez 200 ezer magyar aktív közreműködése kellett (köztük 20 ezer csendőr, valamint a közigazgatás, belügyminisztérium tisztviselői, rendőrök, vasutasok, orvosok, szülésznők, bábák, tanárok, tanítók).
Tehát a komplex történeti forráskritika igazolja, hogy Eichmann lényegében igazat mondott.”
Köszönöm szépen a kiigazítást.
G.Orator