Magyarország egy fura ország. Egy olyan hely, ahol a sikernek sem tudnak örülni. 2016. január 10-én egy ritka nagy nemzetközi siker született. A világ egyik legjelentősebb filmdíját kapta meg a “Saul fia” című magyar film. A díjátadása óta a magyar online sajtóban, ahogyan az egyik online portál szerzője fogalmazott „kitört az össznépi antiszemitizmus”. A „beszólások” különbözőek, de lényegük egyszerűen foglalható össze: „a zsidó nem magyar”!
Korábban igaz volt a sokszor hangoztatott mondás: „Magyarországon nincsen antiszemitizmus, de igény az van rá.” Nos, vasárnap este óta ez a mondás megváltozott, már nemcsak igényli a magyar társadalom az antiszemitizmust, hanem kezd általánossá válni az antiszemitizmus azon gondolata, amely szerint a Magyarországon született, magyar nyelvet beszélő, zsidó vallásúak nem magyarok.
Vasárnap este Helen Mirren és Gerard Butler adták át a díjat. Helen Mirren a boríték feltépésekor kiemelte, hogy a GoldenGlobe legjobb idegen nyelvű kategóriájának díját idén egy olyan országból érkezett film kapja, amely először veheti át az Arany Glóbuszt. Ez az ország: Helen Mirrent idézem: „Hungary”.
A műsorközlő a film rendezőjét Nemes Jeles Lászlót és a film főszereplőjét Röhrig Gézát szólította, de végül is csak a film rendezője ment fel a színpadra a díjat átvenni. Az ilyenkor szokásos köszönő beszédben Nemes Jeles László a díjat nemcsak Röhrig Gézának és a Sony Pictures köszönte meg, hanem a Magyar Nemzeti Filmalapnak is. Ezzel is hangsúlyozta, hogy a film magyar.
A köszönő beszédét Nemes Jeles László így fejezte be: „A holokauszt az elmúlt évek során egy absztrakt fogalom lett. Számomra pedig egy arc –ne feledjük el ezt az arcot!”.
Magyarország fura egy ország
Magyarország fura ország. Mondhatnám rendkívüli. Egy normális ország társadalma ovációval fogadna egy ekkora nemzetközi sikert. Egy olyan filmet, olyan alkotókat, akik a történelemben először értek el egy olyan sikert, amelyre a magyar művész társadalom már régóta várt. Korábban már került magyar film ennek a sikernek a közelébe, de sajnos akkor nem sikerült a díjat megkapni. Most viszont igen. S az öröm, az elismerés hangjai helyet az ócsárlás, zsidózás, holokamuzás, a holokauszt tagadása a válasz.
Maga a Saul fia című film, valamint Nemes Jeles László köszönő beszédének utolsó mondata „kiverte a biztosítékot” számos, ahogyan a magyar sajtóban fogalmazták: „mélymagyarnál”. Magam nem mélymagyart mondanék, hanem szélsőjobbos hazánkfiát.
Sajnos Magyarország miniszterelnökének egyik beszéde óta jól tudjuk: a zsidók nem magyarok. Orbán Viktor miniszterelnök ezt a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésének megnyitóján jelentette ki, ünnepi megnyitó beszédében.
Idézem: „Amikor a jó emberek akarata érvényesült itt, Magyarországon, akkor a magyarok és a zsidók békében és sikerekben gazdagon éltek együtt, és ha szükség volt rá, a magyar állam megvédte minden polgárát.”
A mondat egyértelművé tette Magyarországnak tehát van magyar és van zsidó állampolgára
S, bár Orbán Viktor azt is hozzátette, hogy „A mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitika erkölcsi kötelességének tartotta, hogy bevezesse a holokauszt áldozatainak emléknapját az iskolákban, … erkölcsi kötelességének tekintette és tekinti, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben”, azonban szavakban ez nagyon jól hangzik, de a tettekben ez sajnos nem látható.
Zéro tolerancia?
Éppen, a vasárnap óta felerősödött hangok bizonyítják, hogy a zéro tolerancia csak jól hangzó szólam. A következményektől nem félők számos helyen, sajtóban, az emberek közötti beszélgetéseikben hangoztatják zsidógyűlölő, holokuszt tagadó kitételeiknek, s ismételten az a gondolatot, hogy a zsidó nem magyar.
Csak néhány, az internetes közösségekben leírt mondat (a helyesírási hibákat nem kijavítva) példaként idézve:
- „… nem Magyar filmet hanem egy szar zsidó propaganda anyagot díjaztak a zsidók”
- „Jó volna már Trianonos filmet látni,díjjazni,szegény miniszterelnök úrnak meg kell felelnie a fősodratu kultur véleménynek”
- „Az a /csinálmány/ ami a holokamuról szól bárhol, bármikor, bárkitől csak a cion elvárásnak megfelelő legyen, az sikerre van itélve.”
- „NEM MAGYAR ALKOTÁS ! Zsidóóó ! NAGYON NAGY A KÜLÖNBSÉG !”
- ”KUSSOLJANAK A ZSIDÓK MAGYARORSZÁGON -!!!”
S az antiszemita, becsmérlő megjegyzéseket lehetne tovább sorolni, de azt gondolom, hogy a fenti példák is elegendőek annak illusztrálására, hogy milyen reakciót váltott ki számos „hazánkfiából” a siker.
Mennyibe kerül egy film elkészítése Magyarországon?
A film sikere elleni tiltakozásnak van még egy vonulata. Nevezetesen a pénz kérdése. Több megjegyzés is felemlíti, hogy a film magyar adóforintokból készült el. Volt olyan, aki leírta, hogy nem hiszi el, hogy egy film elkészítéséhez szükség lehet 300 millió forintra.
A Magyar Nemzeti Filmalap honlapjának tanúsága szerint a “Saul fia” című film elkészítését 310.6 millió forinttal támogatták (2014.12.08-i adat), illetve további négy millió forintot a Cannes-i filmfesztiválon történő megjelenés, és 3.5 millió forintot szánt a filmalap a különböző más fesztivál részvételek költségeinek támogatására.
Az, hogy ez az összeg sok, vagy kevés, arra nézve könnyen tudunk összehasonlító adatot is találni a Nemzeti Filmalap honlapján.
A 2015-ös támogatások között a „Budapest noir” című filmre a Filmalap több mint 897 millió forintot szán. A „Sóhajok hídja” produkciót 494.5 millió forinttal, az „Északi fény” című film elkészítését 580 millió forinttal támogatják.
S álljon itt példaként még egy film adata 2014-ből, amely végül is nem valósult meg, azonban az összevetéshez jó tudni, hogy az elképzelések szerint Pálfi György “Toldi” című filmjének tervezett költségvetése 2,5 milliárd forint volt.
Ami viszont tény, hogy a „magyar témájú” filmek közül korábban a „Hídember” költségvetése 2,2 milliárd forint volt, a magyar.film.hu portál vonatkozó cikke szerint, amelyik a filmmel kapcsolatos minisztériumi vizsgálat eredményeit közli. A vizsgálat szerint csak a filmet beharangozó, népszerűsítő médiakampányra 150 millió forintot költöttek el.
S, egy másik „magyar film” példája: a “Bánk Bán” című opera filmnek a korábbi NKÖM által biztosított költségvetése 2001-ben 766 millió forint volt.
“Magyar” film?
S ehhez a témához kapcsolódóan egy másik kérdés is felmerül: Magyar film-e a Men Lareida rendezte „Viktória – A zürichi expressz” című film, amely témáját illetve magyar, bár Svájcban játszódik és ugyan a filmet egy magyar stáb készítette el, azonban a film finanszírozója a svájci filmalap volt. A film főszereplői Farkas Franciska, Nagy Zsolt és Stefanovics Angéla. A film egy Svájcban munkát vállaló magyar prostituáltról szól. A címadó Viktória a film története szerint egy mély-szegénységből jövő cigány lány, aki prostituáltként kíván Svájcban megélni. A filmet bemutatták több nemzetközi filmfesztiválon Németországban, Portugáliában, és tavaly nyáron a Locarnói Fesztiválon is. Ismereteim szerint a filmet nem díjazták.
Fanyalgás? Magyarkodás? Vélemények
A Saul fia sikerének „nem örülők” Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán is hangot adtak.
Idézet (a helyesírási hibák meghagyásával) egy „enyhe” bejegyzésből, mivel ez jól mutatja azt a mentalitást, amely a jellemző a fanyalgókra: „jó lenne, ha hasonló ,filmvászonra kivánkozó magyar történelmi témákat, mint pl. TRIANON, GULÁG, 1956 -is megirnának, feldolgoznának végre tehetséges filmeseink,, hogy ezekról is értesüljön a VILÁG!!”
Megjegyzem készült már film 1956-ról. Például Goda Krisztina nagyszabású és látványos filmje (a magyar vízilabda válogatott olimpiai részvételéről és a budapesti 1956-os eseményekről szóló), 1956 ötvenedik évfordulójára, 2006-ban készített „Szabadság, szerelem”. A filmet külföldön „Children of Glory” címmel mutatták be. A ”VILÁG” ugyan értesült a filmből az 1956-os történésekről, s bár jó kritikákat is kapott, mégsem volt átütő nemzetközi sikere.
A legjellemzőbb azonban Novák Előd (Jobbik) véleménye: „A holokausztipar dübörgése közben hiába szorgalmazzuk évek óta magyar történelmi filmek készítését, Andrew G. Vajna alatt ez a tematika a holokausztfilmekben merül ki, s közben az általa irányított Filmalapnál elutasították az alábbi témákat: Toldi, Bethlen István, Munkácsy Mihály, Tisza István, Hunyadi Mátyás, Hunyadi János, a kuruc kor. Kapott viszont pénzt a Salamon király legendája, ez izraeli-magyar koprodukcióban valósul meg. Holokauszt-témában támogatást nyert: A nagy füzet, Saul fia, Hajnali láz, Soul exodus, Hazatérés. Emellett a homoszexualitást bemutató filmek közül: Coming out, Viharsarok, Swing. Na és persze a Veszettek c. “Gárda-film” is kapott összesen egymilliárdot, hogy aztán totális bukás legyen a “produkció” – ami viszont legalább tényleg magyar volt, örülhetünk, “wow”! „
S álljon itt egy másik vélemény is: „Egyszeruen elkepeszto, hogy mennyire sut az irigyseg es a gyulolet az itteni velemenyek zomebol, egy Golden Globe siker alkalmabol. Szegyellem, hogy magyar vagyok.”
Magam azt gondolom, hogy ez az utolsó mondat az, amelyik talán a legjellemzőbb, s a legrémisztőbb is egyben. Egy világraszóló magyar siker kapcsán valakinek azt kell leírnia, hogy szégyelli, hogy magyar.
Hát nem fura ország ez?
G. Orator