A közelmúltban megjelent egy hír, miszerint Magyarországon újból tervezik a Sajtókamara felállítását. Az elképzelés szerint csak az lehetne hivatalosan újságíró, aki a Sajtókamara tagja, csak az a média lehetne hivatalosan megjelentethető, amelynek tagjai a Sajtókamarához tartoznak. Sajtókamara, illetve központilag irányított rendszer már működött Magyarországon. Az egyik a kilencszázharmincas évek végén, és a másik a múlt század ötvenes hatvanas éveiben. S ismerjük az eredményét. Lehet-e kétségünk a felől, hogy a most tervezett rendszer nem ugyanazt a kirekesztést eredményezné, amit a korábbi hasonló törvények eredményeztek?
A történelem megismétli önmagát
Szokták mondani, nincsen semmi új a nap alatt. Úgy tűnik ez történik most is.
Idézem: “A tervek szerint még az idén ősszel, de a legkésőbb 2019 tavaszáig létrejönne egy olyan újságírói kamara, amely az érdekvédelem mellett számos kötelezettséget is előírhatna a csatlakozó újságíróknak, valamint a laptulajdonosoknak” – értesült a Népszava.
A hírek szerint, olvassuk tovább az idézetet:
“nem lenne kötelező belépni, ám olyan előnyöket adnának a tagoknak, amelyek miatt „mindenki szeretne taggá válni”. A kiadókat különadóval vagy adókedvezménnyel ösztönöznék a kamara szabályainak elfogadására. A megfelelő képesítéssel vagy tapasztalattal rendelkező újságírókat csak bejelentve, valamint állandó bérszinttel lehetne alkalmazni. A szabályozás nem vonatkozna a kisebb médiumokra, tehát továbbra is lehetne blogokat, de akár nagyobb újságokat is működtetni kamarai tagság nélkül. A különbség az lenne, hogy a nagyobb újságok más minősítéssel rendelkeznének, így pedig „az olvasó tudná, hogy milyen lappal van dolga”.”
S, a lényeg:
“Az elképzelések között szerepel, hogy csak olyan kiadó nevezhetné magát országos médiumnak, amely tagja a kamarának, elfogadja a szervezet etikai és szakmai előírásait, valamint vállalja, hogy csak kamaratagokat alkalmaz.”
Semmi új dolgot nem találtak ki a Sajtókamarát javasló ötletgazdák, csupán azokat az elveket alkalmazták, amelyek már jól ismertek a magyar média világában a szakemberek és a történészek körében. Igaz, a nagyközönség számára a javaslatok új dolognak tűnhetnek, pedig jól ismertek, kétszeresen is. Egyrészt az 1938 évben meghozott törvény szellemében és tartalmában, de ismertek a szocializmus építésének időszakából is.
Egy kis történelmi visszatekintés, avagy volt már ilyen a magyar történelem során
1938
Magyarországon a második világháború elött működött már egy Sajtókamara, amely az akkori hatalom központi akaratát hajtotta végre, s így közreműködött a hazai újságíró-társadalom megosztásában, előjárt hazai újságíróknak a szakmából való kirekesztésében.
Az 1938:XV. tc. “A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” elnevezésű (közismert nevén Zsidótörvény) törvény 2. paragrafusa rendelte el, hogy “időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a Sajtókamara tagja.”
A 4. paragrafus pedig arról rendelkezett, hogy 20% lehet a Sajtókamarában a zsidók aránya.
A Sajtókamaráról történő rendelkezést Imrédy Béla kormány adta ki 1938 augusztus 28-án. (6.070/1938. ME rendelet)
A sajtótörténetből ismerjük a számokat is. 1939 április végén a Sajtókamarának 1572 tagja volt. Az elutasított felvételi kérelmek száma: 1863 volt.
A szocializmus építésének időszaka
A megjelent hírek azt sugallják, hogy egy központosított hatalmat szeretnének az újságíró társadalom fölé ültetni. Volt már ilyen is Magyarországon. Az idősebb generáció bizton állíthatom, hogy emlékszik rá, bár akkoriban ezt nem Kamarának nevezték, de éltünk olyan időkben, amikor felülről a “Tájhivatal”-ban mondták meg az újságíróknak, hogy mit és hogyan írhatnak, publikálhatnak.
Magam emlékszem arra, amikor rendszeresen összehívott értekezleteken megmondták, hogy milyen szavakat nem használhatunk írásaink során.
Olyan rendelkezés is volt, hogy kizárólag MÚOSZ tag tölthet be a magyar sajtóban vezetői – pl. főszerkesztői – pozíciót.
Az elmúlt néhány év
2013-ban a média szakmai szövetségei felismerve, hogy szükség van a média önszabályozására létrehozták a Magyar Média Önszabályzó Testületet, amelynek célját a létrehozók így fogalmazták meg “a magyar sajtószervezetek szakmai-etikai együttműködése kereteinek biztosítása, a minőségi nyomtatott és elektronikus média fejlesztése érdekében.
A MÖT kiemelt fontosságot tulajdonít a magyarországi média, valamint a világ más tájain működő magyar nyelvű média és újságírás etikai normái alakításának, a szakma fejlesztésének.
A MÖT hatálya kiterjed a teljes magyar médiára; az önszabályozásnak a határon túli újságíró-szakmai szervezetek is részesei.
Az Európai Unió még 1993-ban (1003/1993. határozata) javasolta a tagállamok részére, hogy hozzanak létre média önszabályzó intézmények és mechanizmusok működtetését, olyan újságírók részvételével, akik készek javítani a szakma teljesítményén, ezzel együtt az újságírás társadalmi státuszán.
A MÖT alapító szakmai szervezeti felismerték, hogy a média önszabályozás a minőségi újságírást támogató, a média szabadságát biztosító eszköz.
Az önszabályozás abban nyújt segítséget a médiának, hogy megválaszolja a legitim panaszokat és korrigálja tévedéseit.
Idézem a MÖT vonatkozó okmányából: “A MÖT, a korábban a magyar sajtóban működő Etikai Együttműködési Testület által elfogadott közös etikai alapelveket minden újságírói, szerkesztői, kiadói tevékenységet végző tagjára és/vagy tagszervezetére érvényesnek, irányadónak tekinti, akár a nyomtatott, fényképezett,illetve az elektronikus sajtónál vagy az online újságírás területén fejti ki egyéni vagy kollektív tevékenységként.”
Az új törvény és várható eredménye
A Sajtókamarára vonatkozó javaslat számtalan sajtó szakmai és politikai kérdést is felvet. Itt és most, nem a kérdés politikai, hanem a sajtószakmai részére koncentrálva szeretném leszögezni, hogy egy sajtót szabályzó testület szerepe fontos, de az nem lehet politikai indíttatású, különösen nem lehet a pártpolitka kiszolgálója. Az új javaslat pedig láthatóan a pártpolitikai érdekek megvalósítását szolgálja.
Van néhány eldöntendő kérdés amikor a sajtó szakmai kérdései kerülnek szóba.
Ki az újságíró?
A kérdésre adható válaszok két véglete közül az egyik szerint mindenki lehet újságíró. Megszűnt az “újságírósság” korábbi fogalomrendszere szerinti állapot. Azzal, hogy létrejött a social media, az internet és a demokrácia adta lehetőségek mindenkinek megadják, hogy blogot hozzon létre, hogy véleményét, gondolatait mások számára kifejtse és könnyen és azonnal elérhetővé tegye, azzal az is létrejött, hogy ma már mindenki nevezheti magát újságírónak a nélkül, hogy erről a szakmáról bármilyen tudással, ismeretekkel rendelkezne.
A másik vélemény szerint, a fentiek igazságát nem tagadva úgy fogalmaz, hogy létezik professzionális újságírás is. A világban, például az USA-ban így is nevezik a valódi újságírókat, s ezért azok az SPJ-be tömörülnek. Az SPJ, a Society of Professional Journalist magyar tükör fordítása szerint a Professzionális Újságírók Társasága-nak tagjai azok a szakemberek, akiknek az újságírás a foglalkozása.
Magyarországon a MÖT – a sajtószakma egy hosszabb társadalmi vitája során – érlelte ki a professzionális újságírás meghatározását. E szerint:
“A Média Önszabályzó Testület 2013.09.09.-i kollégiumi ülése határozatot hozott a tekintetben, hogy eljárásai során kit tekint újságírónak.
Újságíró az a személy, aki tájékoztatási vagy véleményformálási céllal létrehozott szellemi termékét a média valamely műfajában és csatornáján keresztül rendszeresen közzéteszi, vagy a közzétételben foglalkozásából eredően közreműködik.
Újságírói tevékenységnek minősíthető a nyilvánosság tájékoztatásának alkotói folyamatában való hivatásszerű közreműködés.
A fenti meghatározás értelmében újságírónak minősülnek a sajtóalkotások előállításában közreműködők köréből mindazok, akik munkája érdemben hozzájárul a sajtóalkotás előállításához. Sajtóalkotásnak minősül a nyomtatott és elektronikus médiában megjelenő, elhangzó, minden tájékoztató tartalom.”
Két alapvető vonatkozó szabály
A fentiek magyarázatául idézzük fel a két legfontosabb alapszabályt:
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 19. Cikkelye kimondja: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”
Az Európai Unió Alapvető Emberi Jogok Chartája, 11. Cikkelye szerint: Információs és szólásszabadság:
“1. Mindenkinek joga van a szólásszabadsághoz. Ez a jog magában foglalja a véleménynyilvánítás szabadságát és az információk és eszmék átvételének és átadásának szabadságát a közhatóságok beavatkozása nélkül és a határoktól függetlenül.
2. Tiszteletben kell tartani a sajtószabadságot és a sajtó pluralizmusát.“
A Sajtókamara szakmai szervezet, vagy köztesület?
A kérdést az induláskor – még a javaslat megszületésének pillanatában – kell eldönteni.
Ha szakmai szervezetnek tekintjük, akkor a szakmának kell létrehozni. Azaz nem kell, hiszen a szakmának Magyarországon megvannak a hivatalos – ámde civil – szervezetei.
Ha viszont köztesületként kívánják működtetni, akkor azt a fennálló törvények értelmében, csak a Magyar Országgyűlés hozhatja létre.
Ez utóbbi további kérdéseket is felvet. Például, ha köztestület, akkor finanszírozza annak működését, a magyar állam, közpénzből, avagy a tagok finanszíroznák jövedelmükből? Azaz a finanszírozás tagdíjakból történik?
Ahogyan a más, az orvos, a jogász szakmai kamarák esetében a tagdíjakból és államio támogatásból is működtetik. Ez utóbbi esetben nem kell alapjában új dolgot kitalálni, csak át kell alakítani a sajtószakma speciális kérdései vonatkozásában.
DE! A törvényt nem a sajtószakmának, hanem a Parlamentnek kell elfogadnia!
A szakmának csak javaslattevő szerepe lehet.
Viszont ne legyen senkinek kétsége felőle: ha a Sajtókamara abban a formában, azokkal a célokkal és feladatokkal jönne létre, ahogyan az a sajtóban megjelent, akkor minden Magyarországon ma működő újságíró-szervezet megszűnne, vagy egy teljesen érdektelenné váló csoporttá degradálódik.
Mit lehet itt tenni?
Egyértelműen tiltakozni a megjelent javaslattal kapcsolatosan, illetve sajtószakmai vitát követően olyan javaslatot letenni, amely egyértelműen nem a mai pártpolitika céljait szolgálja ki.
Megjegyzem volt már ilyen – több évig eltartó – vita Magyarországon, ahol a szakma végül is olyan álláspontra helyezkedett, hogy nem kell a rossz emlékű Sajtókamarára emlékeztető hatóság az újságírótársadalom feje fölé!
Ami a mostani elképzelést illeti, jó lenne alapelvként leszögezni, hogy ha a hatalom mindenáron ragaszkodik – hatalma megtartása érdekében – a leendő kamarai jelleggel működő szervezet létrehozása tekintetében, akkor a szakma álláspontja nem lehet más, mint az, hogy nem lehet a leendő szervezetnek olyan tagja, amelynek tevékenysége üzleti vagy gazdasági, illetve politikai jellegű tevékenységet végez. Ily módon ki kell zárni minden olyan nem természetes személy tagságát, amelynek tulajdonában média kiadó van, vagy műsor szolgáltató tevékenységet lát el. Ugyancsak ki kell zárni bármely olyan szervezet tagságát, amelynek politikai jellegű tevékenysége van. Például politikai pártok, politikai jellegű civil egyesületek.
Ilyen szakmai szervezet létezik ma Magyarországon, ez a MÖT.
Csak azért kellhet egy másik, hogy a hatalom “ledarálja”, kirekessze mindazokat, akik nem úgy gondolkodnak, ahogyan azt a hatalom teszi. Így tett a hatalom 1938-ban, amikor kizárta a zsidókat a médiából, igy tett a hatalom a szocializmus idején és a hatalom láthatóan így kíván tenni ma is.
A felmerült aggályok a magyar történelem sötét napjaira emlékeztetnek. Két oldalról is. Részben a nemzeti szocializmus részben a szocializmus építésének időszakából.
Nagyon udvariasan fogalmazva: nem lenne szerencsés ha egy demokráciában ez megismétlődne.
Szóval, a történelem kétszeresen is megismételné önmagát?
Gondolkodjunk el: hát, kell ez nekünk?
G.Orator